|
Újdonságok: Fémházas lett a legújabb készülék!!
Ennek tükrében áraink is változtak! 1500 cm3 alatt választható a műanyag kivitel ami természetesen jóval olcsóbb. 1500 cm3 felett csak fém készülékeket értékesítünk! |
|||||
|
BURN-R TESZT Egy kereskedelmi TV-csatorna bemutatta a készüléket és a tesztről álltaluk készített filmet is. A tesztben, egy a stáb által kiválasztott 10 év feletti Mitsubishi volt az alany. Előzetesen az Autóklub mérőállomásán a motort bevizsgálták amit rögzítettek , majd tele tankoltak és elindultak. Budapest - Győr - Budapest volt a táv, ahol a következő tele tankolás után megkapták az autó fogyasztását. Beszereltük a készüléket , majd ismét a Budapest - Győr - Budapest táv következett. Már az első emelkedőnél érezhető volt, hogy a motor erősebb lett! A táv megtétele után ismét a teletankolás következett, ahol az ígért 20%-nál valamivel többet is megtakarítottak. Ezután ismét az Autóklub ugyanazon állomása következett, ahol a mérést végző szerelő nem akarta elhinni, hogy a motorhoz senki nem nyúlt az előző mérés óta! :)) Már több "0 kilométeres" autóba is beépítettük a készüléket, ahol szintén tapasztalhatóak voltak a fent említett változások!
|
|||||
|
HIVATALOS MÉRÉSI EREDMÉNYEK: Alábbi méréseket egy OMH álltal akreditált mérőhelyen (Kiskunfélegyházán) végeztük melyről mérési jegyzőkönyv készült. A méréseket az országban egyedülálló (!) NOx -mérésére is felkészített BOSCH BEA 350 -es készülékkel végezték melynek mérési pontossága +-0.01% !
Alábbi eredmények a beszerelést követő 10km megtétele után készültek! A méréseket megismételjük 4-500 km megtétele után is!!
Kétütemű ( TRABANT 601 ) |
|||||
készülék nélküli : hideg indítás - üzemi hőmérséklet eléréséig több lépcsőben mintavételezés - alapjáraton - emelt fordulaton készülékel : hideg indítás - üzemi hőmérséklet eléréséig több lépcsőben mintavételezés - alapjáraton - emelt fordulaton |
|||||
|
1.rész |
2.rész |
3.rész |
|||
|
4.rész |
5.rész |
6.rész |
|||
|
7.rész |
8.rész |
||||
|
A KÉSZÜLÉKRŐL Bizonyára Ön is hallott már különféle fogyasztáscsökkentő készülékekről, melyek különböző elven működnek több-kevesebb sikerrel. Az autógyárak komoly pénzeket ölnek kutatásokba, a cél többek között az alacsonyabb fogyasztás, valamint a káros anyag kibocsátás csökkentése. Sajnos az erős ellen érdekek miatt autóink motorjai igen korszerűtlenek ! (A robbanómotorok elve több mint 50 éve elavult!) Régóta foglalkoztatott a "vízzel" működő motor gondolata, de sajnos nem találtam jó megoldást, hogyan lehetne a vízbontáshoz szükséges hatalmas energiát előállítani. Kb. 3 éve sikerült saját műhelyemben kikísérleteznem egy olyan vízbontó szerkezetet, melyhez elegendő az akkumulátor energiája és az elektródák nem bomlanak el a kémiai folyamat során. A legöregebb készülék már több, mint 3 éve működik a tesztautómban és még mindig (ugyan kisebb mértékben) javulás tapasztalható a motor káros anyag kibocsátásában. A készüléknek semmilyen káros hatása nincs a motorra, ezt szintén mérésekkel támasztottam alá! A beszerelés nem jár a motor megbontásával, így az érvényes jogszabályok szerint nem engedély köteles! Fentiek ellenére folyik a Közlekedési Főfelügyeletnél és a KKI-nél az engedélyeztetés,de ez a bürokrácia és az ellen érdekeltségek miatt előreláthatólag hosszú folyamat lesz! Attól tartok, hogy ez a találmány is egy fiók mélyén fogja végzi valamelyik íróasztalban.
|
|||||
|
A KÉSZÜLÉK MŰKÖDÉSE A készülékben lévő csap vizet speciális adalék segítségével a motor gyújtásáról vezérelt elektromos áram hatására oxigénre és hidrogénre bontjuk. Az így keletkezett oxigént és hidrogént egy elvezető csövön keresztül a levegőszűrő után a motor szívó rendszerébe csatlakoztatjuk. Az oxigén és hidrogén az üzemanyaggal keveredve (mely lehet Benzin, Diesel olaj, Gáz) tökéletesebbé teszi az égést. Ez az egyszerű működési elv valamint az, hogy a készülék nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, szavatolja a készülék igen nagy üzembiztonságát. A legöregebb készülék már több mint 4 éve működik a tesztautónkban, ahol még mindig (ugyan kisebb mértékben) javulás tapasztalható a motor emissziós értékeiben. |
|||||
|
GONDOZÁS A készülék gondozása: Kb. 10 perc /2000km A készülékben a folyadék szintjét 1500-2000 kilométerenként ellenőrizni kell,
(Időpont egyeztetés után díjmentesen elvégezzük az első A készülék téli üzeme Sajnos sokan elméretezték a denaturált szesz arányát a készülékben , ezért mi "gyárilag" belekeverjük ezután a vegyszerbe a szükséges mennyiséget! Ezután TILOS a készülék denaturált szesszel való utántöltése ! Kérünk mindenkit aki utántöltötte készülékét ellenőrizze annak áramfelvételét ! Akinek a kívánt érték alatt van az áramfelvétele, kérjük sürgőssen jelentkezzen és ezúttal díjmentessen kicseréljük a folyadékát az új vegyszerre |
|||||
|
BESZERELÉS
A beszerelés átlagosan kb. 40-50 perc a rögzíthetőségtől függően , helyszínen megvárható! A beszerelés műveletei A készüléket rögzítjük, majd a gáz elvezető csövét csatlakoztatjuk a levegőrendszerhez a légszűrő után. Ezután egy gyújtás-vezérelt pozitívot kapcsolunk a készülékre. Végül a speciális folyadékkal beállítjuk a kívánt áramfelvételt.
|
|||||
|
GARANCIA Garanciát csak a kijelölt szakműhelyben beszerelt és lepecsételt garancia jeggyel rendelkező készülékekre tudunk vállalni! Fenti termékére a gyártó 1 év garanciát vállal a rendeltetésszerű használatból eredő meghibásodásokra. Az egyéni beszerelésből adódó károkért felelősséget nem tudunk vállalni. A BURN-R ® készülék a szerkezeti, minőségi, biztonsági előírásoknak megfelel , beépítése a hatályos jogszabály értelmében nem jár a motor megbontásával így nem minősül átalakításnak ezért nem engedély köteles! A készüléknek semmilyen káros hatása nincs, amit tesztekkel támasztunk alá. |
|||||
|
MEGRENDELÉS A BURN-R készülékek forgalmazását 2008 tól megszűnt, helyette egy mágneses készüléket ajánlunk! A készüléket a 06 30/ 253 4580-ös mobilszámon lehet megrendelni. |
|||||
|
MEGTÉRÜLÉSI KALKULÁTOR Helyettesítse be járműve adatait , az itt letölthető Excel táblázatba! |
|||||
|
Löket-térfogat |
Műanyag kivitel |
Fém kivitel |
|
|
13.900 |
23.900 |
||
|
18.900 |
28.900 |
||
|
33.900 |
|||
|
38.900 |
|||
|
43.900 |
|||
|
48.900 |
|||
|
53.900 |
|||
|
58.900 |
|||
|
63.900 |
|||
|
Áraink a beszerelési költségeket tartalmazzák !A képeken látható árak nettó árak és készpénzfizetésre vonatkoznak! |
|||
Gyakran Ismételt Kérdések
Ime néhány kérdés, és az álltalunk adott válasz .
|
Polofahrer: Üdv! Szeretném, ha eloszlatnák a kétségeimet. Ugye a motorban az üzemanyag szén-, hidrogén-, és kén-tartalma szén-dioxiddá, vízzé, kén-dioxiddá ég el, és a magas hőmérséklet miatt keletkeznek még nitrogén-oxidok is. Az égés annál tökéletesebb, minél több oxigén jut a motortérbe, az üzemanyagnak annál nagyobb része tud elégni. Az a kérdésem, ha az előzőleg szétbontott hidrogént és oxigént is, bevezetem a motortérbe - ahogy ez a működés menüpontban le van írva - akkor az oxigén/éghető anyag arány nem változik és a bevitt oxigén a bevitt hidrogén égését fogja fedezni, és az üzemanyagra nem jut semmivel sem több oxigén, akkor miért lenne tökéletesebb az égés? Kérem erősítsenek vagy cáfoljanak meg! |
|
Válasz: A motorban lezajló égési folyamat rendkívül bonyolult, ezért a kérdésre nem adható egyszerű válasz. Amit figyelembe kell venni, azt megpróbálom sorrendbe venni. 1,/ A levegőben közel 80 % a Nitrogén és "csak" kb. 20 % az oxigén, ha a beszívott levegőbe hidrogént és oxigént keverünk "relatíve" nő az égésben "hasznossan" résztvevő anyagok aránya! Az égési idő négyütemű motor esetén nagyon durván számítva 2x360 fokos elfordulásból 1x45 fok, azaz 45/720 x 100= 6,25%.- 60/2000= 0,03 perc jut egy fordulatra, ezt megszorozzuk 2-vel és vesszük a 6,25% -át, ez 0,03 x 2 = 0,06 / 100 =0,0006 x 6,25= 0,00375 perc. Ennyi idő alatt zajlik le az égés 2000-es fordulatnál, ill csak részben zajlik le az égés, mert a kipufogó gázban üzemanyag maradék /HC/, valamint a nem tökéletse égés miatt szénmonoxid /CO/, ebből adódóan ha fel tudjuk gyorsítani az égési folyamatot, akkor hatékonyabb az égés. Az égés attól lesz gyorsabb, hogy a hidrogén segíti az égés terjedését, a hidrogén meggyújtásához fele annyi energia kell mint a benzin vagy gázolaj meggyújtásához, stb., stb. Erről könyvoldalakat lehetne írni, de egyenlőre ennyi gondolatébresztőnek.... |
|
szg.: Ami ezekből a beszkenelt lapokról kiderül: |
|
Válasz: A mérések időpontja azért nem azonos, mert mértük a hidegindítási adatokat is / ezek nem kerültek az internetre mert nagyon nagy adathalmaz/, így azt a módszert alkalmaztuk, hogy a készülék nélkül hidegindítással, 20 celziusz fokonként mérve az olajhőmérsékletet. A következő mérések a beszerelt készülékkel hidegindítással készültek, azért van más napon mérve, hogy valóban HIDEG LEGYEN a MOTOR! ÜDV! Várom további észrevételeidet! |
|
szg: Azt magyarázd már meg, hogy hogyan lehet a szerkezetnek az általad kikiáltott óriási fogyasztáscsökkentő hatása, amikor szerintem a motor igényeihez képest elenyésző térfogat %-ban termel hidrogént és oxigént? |
|
Mint a tesztek is bizonyitjak a motorbol tavozo elegetlen uzemanyag mennyisege nagymertekben csokken! Ajanlom mindenki figyelmebe a honlapon talalhato tesztfilmet! |
|
mernokur: Udvozlet! Erdekes talalmany! Csak egy kerdesem van: a suru barnas lerakodas a keszulekben pontosan mi? |
|
A barnás üledékesedés a speciális vegyszer lemezről leoldott oxid rétege.... |
|
thunder: Tulajdonképpen csak az lett volna a kérdésem hogy lehet-e a készüléket a légszűrő elé kötni? Lehet ,hogy szivacs helyett egy rendes légszűrőt szerelek rá? Aggódom a motorba jutó por miatt! Ja és még valami: Azt irtad: "Egyébként a készülék már másképp szívja a levegőt a mégjobb hatásfok elérése végett." Ez mit jelent pontosan? Üdv Thunder |
|
Kedves Thunder! Az uj konstrukcióban egy szűrő után "átbugyogtatjuk" a beszívott levegőt , igy kétszeresen megtisztítottuk a porszemcséktől a beszívott levegőt! A készüléket be lehetne kötni a légszurő elé , de felesleges átszűrni mégegyszer a hidrogént es oxigént! A levegőre azért van szükség egyrészt , mert a tarály összeroppanna a motor erős szívó hatása miatt. Mellesleg, ha a légszűrő elkoszolodott a motor a keszüléken keresztűl próbálja pótolni a szükséges oxigént , ami jóval több mint amit a keszülék előállít....igy összeroppanna a tartály... |
|
thunder: Nos, azt hiszem meg vagyok győzve... Csak mégegyszer, utoljára, a lelkem megyugtatása végett :) : Lehet a kütyüt a légszűrő elé tenni vagy hagyományos légszűrőt tenni rá? :) Másik kérdésem, hogy átlagosan kb mennyit vizet / vegyszert fogyaszt a rendszer, és hogy ez utóbbi mennyibe kerül? |
|
Válasz: Az újabb vegyszer használatával már 2-3000 km-t lehet megtenni 1 vizfeltöltéssel! |
|
vagy irjon e-mailt ! Az érdekes kérdéseket feltesszük ebbe a rovatba!)
|